Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Denevérpad!

zero-gravitacios-keret.jpg

 

Nos, ez itt a képen nem egy középkori kínzóeszköz, de nem is etetőszék vagy vasalódeszka. Sokkal jobb, de lássuk miért is:

Bizonyára Mindenki hallott már róla, hogy a legtöbb mozgásszervi, illetve háttal, hátfájással kapcsolatos problémánkat az okozza, hogy gerincünk „öregszik”. Életkorunk előrehaladtával, helytelen, mozgásszegény életmódunkkal porckorongjaink víztartalma egyre inkább csökken, ezáltal a korongok zsugorodnak, ami miatt csigolyáink egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ez pedig kopáshoz, meszesedéshez vezethet bennük, illetve nyomhatnak ideget, szalagot, ami nagyobb fájdalmakhoz, elváltozásokhoz, betegségekhez vezethet. Helyileg akár gerincsérvet, távolabb hatva bármilyen belső szervi betegséget okozhat, hiszen ha ideget nyom az a beteg csigolya, akkor az a szervünk, amely ehhez a nyomás alatt álló ideghez tartozik, szintén problémákat fog okozni. Ez akkor is így van, ha ma már minimális számú az az orvos, aki például a folyamatos torok-, hangszálproblémáinkat összefüggésbe hozná a nyaki V-ös csigolyánkkal, illetve az ott létrejött elváltozásokkal (összecsúszás, meszesedés stb.). Pedig, az, akire a mai napig felesküsznek, már az ő korában megmondta: "Ha sokféle betegségben szenvedsz, igazából csak egy szerved beteg: a gerinced." Hippocrates

Sajnos ez a fajta öregedés a mai mozgásszegény életmódunk miatt már nincs feltétlenül életkorhoz kötve. Gondolkodjunk csak egy kicsit rajta (bár gyanítjuk, már mindenki hallott róla, ha nem is rágta át magát a témán): Már az egészen kicsi gyereket a tévé elé ültetik szülei, csak „kicsit nyugodjon” alapon, míg ők elvégzik dolgukat. Pár év múlva e mellé bekapcsolódik a számítógép, ami nélkül ugye élni nem tudunk, és a gyerek tulajdonképpen teljesen jól érzi magát akkor, amikor e két dolog köti le napjait, párosítva persze nagyi finomságaival, meglepetés csokikájaival, illetve a tízóraira vásárolt chips-cola-energiaital menüvel, valamint az otthon „mást nem hajlandó enni a gyerek”, csak spagettit pizzával! Mellette több óra görnyedés az iskola padjaiban, persze folyadék nélkül. Ha valaki ezt megpróbálja kívülről szemlélni, az első pillanatban rá kell jönnie, hogy tulajdonképpen sok szülő a szeretet nevében szó szerint mérgezi gyermekét!

Ezután következik a felsőoktatás, ahol ma már majd harminc éves korukig tanulnak lurkóink: ülnek az előadásokon, a könyvtárban, a számítógép, illetve a könyvek, jegyzetek előtt, közben csak némi péksütire, kínaira van idő, inni pedig egyáltalán nincs, esetleg némi energiatal, cola vagy kávé formájában. Ha mindennek vége, jön a jó állás, ahol szintén ülnek felváltva az autó és a számítógép között. Eközben a mozgásról egyre inkább leszoknak. (Tényleg tisztelet a kivételnek, hiszen azért akadnak még közöttünk egészséges, energikus emberek, sportolók, de lássuk be, ma nem ez az átlag életfelfogás!) Jön a fogyókúra, a fájdalmak, és persze inni, mozogni még mindig elfelejtenek.

Egy példát említenénk meg saját örökmozgó és fecsegő leányunk kicsi életéből: 9 éves volt, amikor edzője egy szép őszi hétvégi napra egy 25 km-es gyalogtúrát szervezett tanítványainak. Nos, a találkozón megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a mi lányunkon kívül csak felnőttek vállalták ezt be, mivel a kis társak szülei hirtelen mind más elfoglaltságra hivatkoztak, mikor kiderült a táv nagysága. Nem merték őket kitenni egy ilyen hosszú túrának! De miért is? Egy örökmozgó gyereknek, akit valamennyire hagynak kibontakozni, igenis bírnia kell. A mi Manóink ebbe nőttek bele, kirándulás után kirándulás, semmi gondjuk egy ilyen túrával, igazából soha nem is volt. Nyilván, amíg kisebbek voltak, történt olyan, hogy Apa nyakában fejezték be a túrát, de ez még inkább örömmel töltötte el őket. Miért a mozgástól féltik őket, és miért nem inkább a számítógéptől, evéstől, elhízástól? (Arról nem is beszélve, hogy a számítógépnek vannak más „mellékhatásai” is, és lehet, hogy ott nagyobb kárt okoz mint a gerincében!) Tudomásul kell vennünk azt is, hogy izmaink, izületeink, gerincoszlopunk nem a mai életformára, nem a semmit tevésre lett kitalálva!!!

Döbbenetes, mennyi a túlsúlyos ember, köztük rengeteg gyerek, fiatal. És döbbenetes látvány az is, hogy huszonévesek küzdenek gerincsérvvel, és mire elérik a harmincat már műtétre is éretté válnak. 

Tudjuk, egy életmód váltáshoz nagyon nagy elhatározásra van szükség, ki kell lépni a jól megszokott és kényelmes kis „odúnkból”, de aki ezt nem teszi meg, hamar reumatológushoz, ortopédushoz, sebészhez kerül!

Aki pedig ide jut, hamar rájön, hogy itt csak tüneti kezelést, illetve súlyosabb esetben műtétet kap. Pedig nem kell idáig eljutnia! A kialakult gerincsérvet is karban lehet tartani, úgy hogy ne romoljon annak állapota. Nyilván nagy odafigyelést és kitartást igényel, de működik. Túlsúly esetén célszerű egy fogyókúrával indítani. Higgyék el, már két kiló mínuszért is hálásak az ízületek!

Hallottak már porckorongsérves denevérről? Biztosan nem, így ennek az elvnek alapján kitaláltak egy nagyszerű készüléket, melynek használatával eredményes lehet gerincsérve, illetve háti problémáinak szinten tartása, a fájdalom csökkentése, megszüntetése. Persze nem csak önmagában, mi is kellünk hozzá! Egy gerincsérvvel – annak érdekében, hogy műtét és fájdalom nélkül működjünk – meg kell tanulni együtt élnünk! Vannak mozdulatok, melyeket kerülnünk kell, mások kivitelezését át kell alakítanunk, oda kell figyelnünk, min és hogyan ülünk, fekszünk, tehát fel kell vennünk néhány új szokást. Ha eddig nem tettük volna, be kell építeni életünkbe a mozgást, tornát és nem utolsó sorban a kitartást!!! No meg a folyadékot!!! Víz formájában ☺! (Bár ezt már remélhetőleg Mindenki megjegyezte, hiszen minden oldalunkon, minden témánál megemlítjük.)

Ez a készülék pedig a denevérpad, vagy sok helyen gerincnyújtó padként említik, mely alkalmas a gerinc nyújtására, és az izomfeszültség csökkentésére, hiszen fejjel lefelé lógva saját testsúlyunk segítségével a csigolyatestek távolodnak egymástól. Hatásmechanizmusát tekintve nagymértékben megfelel a súlyfürdő-terápia szárazföldi kivitelének. Nem csupán terápiás eszköz, hiszen már preventív céllal is használható, sőt!

A porckorongok degenerációjának célirányos nyújtási terápiája során az alapvetően kétféle anyagú porckorong külső szilárdabb, rostos gyűrűjében és a belső kocsonyás magban a széthúzás miatt vákuum keletkezik, ami az eredeti egészséges állapot felé mozdítja azt vissza, miközben lehetőséget adunk arra is, hogy víz áramoljon be porckorongjainkba.

A felfüggesztés azért hasznos, mert nyújtja a gerincet, csökkenti az izomfeszültséget, a kilépő ideggyökök nincsenek nyomás alatt, így a fájdalom megszűnik.

Kevés kontraindikációja van, de ezek esetében használat, vásárlás előtt mindenképpen konzultáljon orvosával: nagyízületi protézis utáni állapot, gerincstabilizáló műtétek után, súlyos osteoporosis, korábban elszenvedett agyvérzés, agyi ér probléma, beépített szívritmus szabályzó, tumor. Minden olyan szembetegségnél, ahol gond az, ha nő a nyomás a szemben, tehát retinaproblémáknál, zöldhályog, rövidlátás, kötőhártyagyulladás stb. Fülproblémáknál, szív- érrendszeri betegségeknél, hasi sérv, véralvadásgátló szedése esetén szintén egyeztetni kell a kezelőorvossal használatával kapcsolatosan. Terhesség, lázas állapot, bármilyen gyulladás a szervezetben pedig abszolút kizáró ok.

Használata nagyon egyszerű. Ráfekszünk a padra, rögzítjük a lábakat, és már mehet is a lógás!!!

Felmerül a kérdés, milyet is válasszunk, hiszen a piacon rengeteg a választék belőle. Nos, ez mindenképpen egyén és pénztárca függő. Bár nem próbáltunk ki sok fajtáját, de alapvetően úgy látjuk, hogy a legegyszerűbb, legolcsóbb mechanikus szerkezet is megteszi feladatát. A drágább változatoknál már felfedezünk például a gerinc vonalára kialakított padot, illetve vannak elektromos szerkezetek is. Nyilván idősebb, túlsúlyos, problémákkal teli betegeknél ennek is jelentősége van. Nem szeretnénk bármelyiket is javasolni, úgy gondoljuk, mindenki döntse el Maga, hogy személy szerint neki melyik az, amelyik megfelelő.

Van még néhány dolog, amit használatáról jó ha tudunk:

Először is, gerincsérv esetében főként háti, ágyéki szakaszra javasolják. Nyaki problémákkal kapcsolatos hatásáról megoszlanak a vélemények. Van aki azt mondja arra is hatékony, mások szerint a nyaki szakaszt nem nyújtja olyan mértékben, mint a háti, ágyéki részt. Nos, úgy gondoljuk mindenkinek igaza lehet. Azt azonban nem lehet állítani, hogy egyáltalán nincs hatással a nyakunkra. Hiszen gondoljuk csak át: fejünk egy igen nehéz testrészünk, amit gerincünk hivatott megtartani. Bizonyosan hálás lesz néhány számára könnyű percért, amikor lógás közben nem nehezedik rá a súly csigolyáinkra, a nyaki izmoknak pedig lehetőségük lesz egy kis lazulásra.

Tudni kell azt is, hogy jó, ha napi szinten lógunk, azt pedig úgy osszuk be, hogy inkább kevesebbszer, de azt sokáig. Fokozatosan szoktassuk szervezetünket ehhez a nem mindennapi helyzethez. Először nagyobb szögben lógjunk 1-2 percet, majd mindennap növeljünk egy kicsit az időtartamon, és csökkentsük magát a dőlésszöget. A végén jussunk el odáig, hogy a lehető legkisebb szögben lógjunk 10-15 percet. Közben akár gerincoszlopunk saját tengelye forgathatjuk is törzsünket. Ha lehet, utána feküdjünk le, hogy az, amit ebben a negyed órában elértünk gerincünkön, tudjon is működni! A lényeg tehát, hogy ne ebédidőben lógjunk, ami után újra visszaülünk az asztal vagy a kormány mögé, mert akkor nincs ideje arra ízületeinknek, hogy élvezze a „laza” állapotát.

Nem csak háton tudjuk használni. Amennyiben úgy érzi, hogy ágyéki gerincsérvének nem tesz jót a hanyatt fekvés, mindenképpen próbálja ki hason fekve is, méghozzá egy párnával a hasa alatt. A párnát igazítsa be érzése szerint úgy, hogy az a has alján helyezkedjen el, megemelve kissé az ágyéki szakaszt, illetve megszüntetve ezzel a feszülést a sérv körül.

Amennyiben használat közben bármilyen panaszt, fájdalmat, kellemetlen érzést észlel azonnal állítsa vissza az ágyat vízszintes helyzetig, és pár perc elteltével próbálja újra a kezelést. Amennyiben ez az érzés továbbra is fenn áll, fejezze be a pad használatát.

Annak érdekében, hogy a vásárlás ne legyen felesleges, és ne csak „porfogó” legyen a padból, mindenképpen érdemes kipróbálni előtte, lehetőség szerint többször is, és amennyiben úgy érzi hatékony az Ön számára, akkor ruházzon be rá.

Véleményünk szerint ez egy fantasztikusan jó találmány, mindenképpen megér egy próbát, hogy összehangolódjunk vele. Reméljük ez a kis összefoglaló a paddal kapcsolatosan hasznára válik Önöknek. Várjuk szeretettel!

 

deneverek.jpg

 

 

Rita és Attila